Ön és családja megkapta már az infulenza elleni védőoltást?
Mint mindenek így a védőoltásnak is vannak előnyei és hátrányai egyaránt. Magyarország még az európai országok mezőnyében is élen jár a védőoltás tekintetében. Az ötvenes évektől kezdve a legtöbb járványra, betegségre kötelező a védőoltás.
Jelenleg hazánkban 21 védőoltás létezik. Ebből 10 kötelező, 10 oltás ajánlott és egy oltás kötelezően felajánlott. A gyerekek évente közel 1 millió védőoltást kapnak. Az influenza különböző fajtái ellen általában 2 és fél millióan oltatják be magukat évente.
Az influenzavírus az orrüregen és a száj-garatüregen keresztül képes fertőzni. Az majdnem lehetetlen, hogy egy nagy járvány esetén elkerüljük a H1N1 vírussal való találkozást, dacára minden elővigyázatosságunknak. Ám nem a vírussal való puszta találkozás, vagyis a megfertőződés okozza a nagyobb problémát, hanem az, ha a vírus képes el is szaporodni a szervezetünkben.
Néhány nagyon egyszerű, bárki által alkalmazható dologgal segíthet megelőzni a fertőződést (vagy legalább lecsökkenteni annak mértékét), illetve a mégiscsak elkapott vírus elszaporodását a szervezetben. Ezen hasznos fogásokat sajnos a hivatalos szervek sem hangsúlyozzák eléggé, de ezen útmutatások követésével immunrendszerét egészséges szinten tarthatja, így könnyedén védekezhet szervezete a fertőzés idején:
- Gyakori kézmosás! (ezt a tanácsot azért gyakorta hallani) Mossunk gyakran kezet, így csökkentjük annak valószínűségét, hogy a vírus a szervezetünkbe bekerüljön, és esetleg más emberek is megfertőződjenek. Ne használjunk antibakteriális szappant - ezek használata teljesen felesleges, több kárt okoznak, mint hasznot. Mosakodjunk inkább egyszerű, vegyi anyagoktól mentes szappannal.
- "El a kezekkel a szádtól" módszer. Próbálja meg megállni, hogy nem nyúl az arcához és főleg a szájához a kezével, csakis alapos kézmosás után. (Bizonyított, hogy sok, légúti betegséget okozó vírus nem közvetlen cseppfertőzéssel terjed emberről emberre, hanem úgy, hogy a vírussal fertőződött tárgyakat megfogja és utána a kezéről a vírust szépen lenyalja. A szájvédő maszk azért is hasznos, mert ezt is megakadályozza.)
- Gargarizáljon naponta kétszer meleg sós vízzel (vagy Hydrogen-peroxidos vízzel, ha nem bízik a sóban.) A H1N1 vírusnak ugyanis a fertőzést követően 2-3 napra van szüksége ahhoz, hogy a száj és/vagy orrüregben elszaporodjon és kialakítsa a tüneteket. Egy egyszerű gargarizálással nagyban csökkenthető a vírusok szaporodása, illetve mennyisége. Ne becsülje le ezt az egyszerű, olcsó és hatásos megelőző módszert.
- Hasonlóan az előzőekhez, az orrüregeit is tisztítsa ki legalább naponta egyszer meleg sós vízzel. Van, aki óvatosan vizet szippant fel az orrába és úgy öblíti ki azt, ami nagyon jó tisztító módszer, de erre nem mindenki képes. Arra viszont igen, hogy egy meleg sós vízbe mártott fültisztító-pálcával naponta végigtörölje belülről az orrát. Nagyon jó módszer a vírusok számának lecsökkentésére.
- Erősítse az immunrendszeredet magas C-vitamin tartalmú zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával! Ha a C-vitamin szükségletét tablettákkal fedezi, figyeljen arra, hogy azok cinket is tartalmazzanak, mivel a cink elősegíti a C-vitamin felszívódását.
- Igyon olyan sok meleg folyadékot (tea, gyenge kávé, kakaó stb.) amennyit csak lehet! A meleg folyadékok fogyasztása hasonló hatású, mint a gargarizálás, csak az ellenkező irányban. Lemossák a szaporodó vírusokat a torokból a gyomorba, ahol azok nem tudnak tovább szaporodni és ártalmatlanná válnak.
- Kerülje a cukor és az előre gyártott élelmiszerek fogyasztását! A cukor bevitelekor szinte azonnal csökkenti az immunrendszer működésének hatékonyságát, viszont az egészséges immunrendszer kulcsfontosságú a betegségek és vírusok legyőzéséhez. Ne felejtsük, hogy a cukor olyan élelmiszerekben is jelen van, ahol nem is sejtenénk, ilyenek például a ketchup vagy a gyümölcslevek.
- Pihenjünk eleget! Ahogyan nehezebben végezzük el napi teendőinket, ha nem vagyunk kipihentek, ugyanúgy immunrendszerünknek is nehezebb győzedelmeskedik az influenza felett, ha fáradtak vagyunk.
- Kerüljük a stresszt! Ennek a veszélyforrásnak ugyan nap mint nap ki vagyunk téve, de ha már túl nagy mértékű, akkor szervezetünk nehezebben tud védekezni az influenza és más betegségek ellen. A stressz enyhítésére rengeteg hatékony módszer létezik.
- Mozogjunk! A sportolás fokozza a vérkeringést, ezáltal az immunrendszer is frissebb lesz. Ez azt jelenti, hogy sokkal hatékonyabban találja meg és pusztítja el a betegséget, még akkor, mielőtt az elterjedne.
- Növeljünk az egészséges és létfontosságú zsírok bevitelét, fogyasszunk állati eredetű omega-3 zsírsavakat, mert ezek alapvetően szükségesek az egészség megőrzéséhez. Az is fontos, hogy kerüljük a sérült ómega-6 zsírsavak fogyasztását, mint amilyenek például a transz-zsírsavak, mert ezek súlyosan ronthatják a szervezet immunválaszának hatékonyságát.
- Fogyasszunk
természetes antibiotikumokat! Ilyenek
például az oregánó olaj
vagy a fokhagyma. Ugyanúgy hatnak a szervezetben
megtalálható baktériumok,
vírusok és protozoonok (apró, egysejtű
élősködők) ellen, mint a széles
spektrumú antibiotikumok, a gyógyszeripari
antibiotikumokkal ellentétben azonban
használatukhoz nem szokik hozzá a szervezet, nem
alakul ki rezisztencia velük szemben és nincs
mellékhatásuk.
Érezze jól magát!
Walterné G. Katalin
wellness tanácsadó
Felhasznált irodalom: natursziget.com, Freepress.tv



